Ptuj - a hétvégi kiruccanásra tervezett város

Mint tudjuk, az energia nem vész el, csak átalakul. Nos, az az energia, amit amúgy a blogba fektetnék, egy csomó minden mássá alakul át, például kertészkedéssé, olvasássá, biciklizéssé, főzéssé... szóval mindenféle olyan tevékenységgé, amihez nem kell a gép előtt ülni. De azért teszek még egy kísérletet, hogy feltámasszam a blogot, már csak azért is, mert ha egyszer belelendülök, akkor szeretem csinálni.

Egyébként meg rájöttem valamire. Szerintem Szlovéniát direkt hétvégi kiruccanásokra tervezték. Elég kicsi, úgyhogy viszonylag gyorsan el lehet jutni az ország bármelyik sarkába, és ha ott van az ember, akkor másfél-két napig tud csinálni egy csomó mindent, hogy aztán hiányérzet nélkül hazamehessen. Még Ljubljanára is elég két nap (vagy egy hosszú hétvége, ha az ember nagyon mindent meg akar nézni). Ptuj (szép magyar nevén Potony) is ilyen hétvégi méretű kis városka, ahol mondjuk mi egy kicsit kevesebb időt töltöttünk, de így se maradt nagyon hiányérzetem a városnézéssel kapcsolatban (a kirándulás más kérdés, de azt elintéztük előtte itt, Kostanjevicában).

I sLOVEnia

Furcsán telik itt az idő. Nem csak azért, mert megint teljesen átálltam az éjszakai életre, és hajnali 2-3-ig vagyok ébren,, aztán délig alszom, hanem azért is, mert elég random, hogy mikor van tennivalónk. Néha 2-3 napig nem történik semmi, aztán pedig hirtelen eltelik 2-3 nap úgy, hogy nem is értem, hová tűnt ennyi idő. Szóval rövid beszámoló, sok kép, főleg tájakról, a pikachu ízű fagyiról meg a kötelező macska-content.

Megállt az idő

Vagyis nem állt meg, csak valahogy olyan furán telik. Hihetetlen, hogy már majdnem egy hete itt vagyok, a napok mégis inkább lassan csordogálnak. Gondolom ezt eredményezi, ha az embernek az a legnagyobb problémája, hogy milyen fagyit készítsen legközelebb, meg hogy úszni menjen délután vagy inkább biciklizni.

my magic place

Visszatérés

A viszonylag biztató januári kezdés után ez a félévem a rohanásról, kapkodásról, és mindenek előtt, az elhamarkodott döntésekről szólt. Úgyhogy eljöttem, abban a reményben, hogy a tíz hónapos várnai EVSem előtt sikerül egy kicsit rendbe tenni magamat.

Hazudnék, ha az mondanám, hogy ez egy jól átgondolt döntés volt, ugyanúgy elhamarkodtam, mint sok más fontos döntést ebben a félévben. Aminek aztán meg is lett az eredménye, újabb problémák és konfliktusok kerültek elő - ezekről most nem beszélnék, így vagy úgy, de mindegyiket sikerült megoldani.

Szóval eljöttem. Kedden érkeztem Kostanjevicába, és egy kicsit még mindig megfoghatatlan, hogy most itt leszek szeptember közepéig.

 

Gyepfelmérés az Őrségben, avagy hogyan különböztetjük meg egymástól a szibériai és a mocsári nőszirmot?

Ezt a bejegyzést több okból is fontosnak tartom megírni. Egyrészt vizsgaidőszak van, és mint tudjuk, ilyenkor minden fontosabb, mint a holnapi vizsgára történő tanulás. Másrészt nehogy már csak a külföldi utazásaim legyenek megörökítve, amikor itthon is gyönyörű helyeken járok. Harmadrészt pedig ezzel most megragadom az alkalmat, hogy írjak egy nagyon kicsit a természetvédelemről (illetve annak gyakorlati oldaláról) is.

Ezen a héten volt szerencsém négy (najó, három és fél) napot eltölteni az Őrségben, és egész nap gyepeket nézegetni. Ez több szempontból is jól jött, egyrészt így előző héten be tudtam hozni egy kicsit a lemaradásomat munka-ügyileg, és normális időbeosztásban átadni a feladatokat; másrészt nagyon jó volt kiszabadulni egy kicsit a városból, és a természetben lenni pár napot, távol az internettől meg a vizsgáktól. Meg az aggodalmaimtól. Mert most három napig csak mi nyolcan voltunk, meg a gyepek. És aki azt hiszi, hogy a gyepfelvételezés unalmas, az még nem élte át, milyen élmény orchideát találni egy mocsárréten!

imádnivaló felhők, kár, hogy nem volt nálam a felhőhatározó...

Utórezgések Szlovéniához

Az utolsó nap már nem csináltam sok mindent: meglátogattam a botanikus kertet (ahol sajnos lemerült a fényképezőm, úgyhogy nem sok képet tudtam készíteni), aztán még lógtunk egy kicsit a városban, mielőtt elindult a buszom. Szóval erről a napról már sok érdemlegeset nem tudok mondani, de azért akad még egy-két dolog, ami kimaradt az előző bejegyzésekből, de szeretném megörökíteni. Hogy mi maradt meg nekem, egy-két gondolat, néhány szó.

Az a helyzet, hogy könnyen beleszeretek helyekbe. Szlovéniába is nagyon beleszerettem, annyira, hogy már meg is van, mikor megyek vissza :)

Ciao, Ljubljana!

A mai nap megint igen hosszúra és fárasztóra sikerült, csak éppen ma nem elvarázsolt erdőkben kirándultunk, hanem Ljubljanában mászkáltunk végtelen ideig.

A reggelem nem indult túl jól. Mondhatnám, hogy azért, mert hideg volt hajnalban vagy mert a spanyolok közül valaki piszkosul horkolt, de az az igazság, hogy alapjáraton is nagyon rossz alvó vagyok (otthon pl. simán felébredek arra, ha random megreccsen a lépcső). Szóval valószínűleg mindenképpen felébredtem volna valamire, ez elkerülhetetlen velejárója annak, ha az ember bárhol tartózkodik, de főleg városban. Bár ez az utca egészen csendes. Mindenesetre utána már azért kicsit mérges voltam a spanyolokra, mert kb. két órán keresztül folyamatosan használták a fürdőt, úgyhogy esélyem se volt felöltözni...